HTML

Kvarcjátékok

Nemrég előkerültek a szekrény mélyéről a régi kvarcjátékaink. Kedvet kaptam, hogy kicsit rendbe tegyem őket. Egy kis tisztogatás, karbantartás és új életre keltek. Időközben elkezdtem újabbakat is vásárolni a régiek mellé. Szép lassan gyarapodik a gyűjtemény, a lehetőségeimhez mérten. Ezekről a kvarcjátékokról olvashatsz ebben a blogban.

Friss topikok

VTech Tri-Screen Time & Fun Deep Diver

2014.09.06. 21:27 kleinv

Mióta tavasszal elkezdtem gyűjteni a kvarcjátékokat, folyamatosan fent volt a neten ennek a játéknak a hirdetése.

Elolap.jpg

Dobozos példány lévén elég magas áron kínálták, ezért nem is érdekelt komolyabban. Persze izgatta a fantáziámat, már csak azért is, mert ebből a sorozatból volt már egy német kiadású darabom (Diamanten Jagd), amit kis karbantartással újra működőképessé tettem. Ahogy teltek a hónapok, úgy ment egyre lejjebb a játék ára. Végül már majdnem félárnál járt, amikor elhatároztam, hogy megnézem élőben is. Az állapotában alapvetően nem kellett csalódnom.

Doboz_elolap.jpg

Doboz, hungarocell tartó és leírás mind szép állapotban volt. A játék is megkímélt állapotú, egyedül a gombok körül kopottas egy kicsit a borítás. Ezeknél a három képernyősöknél az alsó kettő fix, a legfelső pedig kihajtható kijelző. Ennél a résznél szalagkábel biztosítja az érintkezést. Ez a legérzékenyebb, legkönnyebben meghibásodó része a játéknak, úgyhogy ezt vettem először tüzetesebb vizsgálat alá. A szalagkábel jó állapotú volt, de az érintkezősornál, a felső kijelző alsó részénél apró kontakt hibát tapasztaltam. Mozgatásra elhalványult a legfelső kijelzőn néhány szegmens. Emiatt egy kicsit hezitáltam, de végül megegyeztünk a gazdájával, és elhoztam a játékot.

elolap_nyitott.jpg

Lássuk a játékmenetet. Alulról felfelé haladunk búvárunkkal, és egyre nehezedik a dolgunk. Először csak kerülgetni kell a veszélyes halakat, aztán szigonnyal megküzdeni egy tintahallal, végül magával a gonosz polippal kell öklöznünk (igen, öklöznünk kell búvárruhában a bokszkesztyűs polip ellen). De lássuk, mit ír erről a doboz hátulján található eredeti leírás.

Hatlap_leiras.jpg

Nyers fordításban nagyjából a következőt tartalmazza: Búvárkodni mentél, hogy távol legyél mindentől, de rettenetes hibát követtél el. A mélység összes szörnyetege csak rád vár. Cápák, kardhalak és ráják tucatjait kell elkerülnöd, és ez csak a kezdet. Át kell verekednek magad a gonosz, nyálkás tintahalon, miközben el kell kerülnöd az óriás polip mérgét is. De még nem értél a végére! Mielőtt észrevennéd, a polip már sarokba is szorított, és meg kell küzdjél vele csupasz kézzel! És miközben két kézzel küzdesz, egyet ne feledj! A polipnak nyolc keze van. Négy az egyhez túlerőben van! Sok szerencsét! Ha keresztülverekedted magad, megérdemelsz egy vállveregetést. Összesen négy játék egyben. Mindhárom képernyő külön-külön és egyben is játszható.

also.jpg

Az első szinten egyszerű végig haladni. A balra gombbal folyamatosan haladva elérjük az elsüllyedt csónakot (használhatjuk a felfelé gombot is). A halak közben folyamatosan jönnek, de igazából nem sok veszélyt jelentenek (10 pontot kapunk minden elkerült halért). Itt csak szándékosan lehet hibázni.

kozepso.jpg

A következő kijelzőn már benn vagyunk a csónakban. Itt már izgalmasabb a helyzet, előkerül a szigonypuskánk is. Mi baloldalt fel le mozgunk és próbáljuk eltalálni a tintahalat (30 pont), aki egy kis csikóhal mögé bújik és közben mérges tintafelhőt lő vissza ránk. Ha a csikóhalat találjuk el, akkor pontlevonással bűnhődünk (-20 pont).

Deep.gif

Eközben a háttérben az óriás polip aljas módon egy ártatlan kis halat ütlegel. Három tintahal találat után a polip továbbúszik, mi pedig követhetjük a végső leszámoláshoz.

felso.jpg

Kezdődik a bokszmeccs. A fel és le gombbal a fej- és gyomorütések között válthatunk. A balra gombbal pedig elhajolhatunk az ütések elől. Persze az ellenfelünk, a bokszkesztyűs polip is váltogatja az ütésmagasságot. Ha egy szintben van a kezünk, akkor blokkoljuk egymás ütéseit. Tízszer kell megütnünk (ütésenként 10 pont) hogy kiüssük (plusz 50 pont) és újrakezdhessük az egész játékot. Ha viszont mi kapunk öt ütést, akkor egy életet veszítünk.

Doboz_hatlap.jpg

Ha magunktól nem jövünk rá, hogy mit hogyan kell beállítani, és melyik gomb mire szolgál, akkor a doboz hátulján megtaláljuk a négy nyelvű ismertetőt. A játék két időzónás óra, ébresztő és tizedmásodperces pontosságú stopper funkcióval is rendelkezik. 

4 komment

Címkék: VTech TriScreen Time&Fun DeepDiver

A bejegyzés trackback címe:

https://kvarcjatek.blog.hu/api/trackback/id/tr976675739

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pingwin · http://pingwin.blog.hu 2014.09.08. 00:20:47

konkrétan erre a játékra nem emlékszem, de szerintem megvolt, vagy valakinek

azonban a kedvencem egy karates játék volt, azt hiszem az is kihajthatós, de csak két képernyős

kleinv 2014.09.08. 16:49:40

@pingwin: lehet, hogy erre a játékra gondoltál: www.lcd-games.de/casio/group-02/pictures/KUNG%20FU/CASIO%20KUNG%20FU%2002.JPG
Ez is kihajthatós, de csak egy képernyős.

pingwin · http://pingwin.blog.hu 2014.09.08. 19:36:50

@kleinv: lehet, emlékeimben jobban nézett ki :)

Sergio Karakenio 2022.04.11. 04:20:48

Mate, this post is amazing.
I just create an account to let you know that =D

You are invited to this handheld group I admin:
www.fb.com/groups/MaquinitasDeMano

Kudos,
Ze
süti beállítások módosítása