HTML

Kvarcjátékok

Nemrég előkerültek a szekrény mélyéről a régi kvarcjátékaink. Kedvet kaptam, hogy kicsit rendbe tegyem őket. Egy kis tisztogatás, karbantartás és új életre keltek. Időközben elkezdtem újabbakat is vásárolni a régiek mellé. Szép lassan gyarapodik a gyűjtemény, a lehetőségeimhez mérten. Ezekről a kvarcjátékokról olvashatsz ebben a blogban.

Friss topikok

Tronica Monkey Kingdom MK-33

2015.11.17. 22:09 kleinv

Amikor elkezdtem gyűjteni a kvarcjátékokat, egy konkrét darabot mindenképpen szerettem volna megszerezni. A Tronica által gyártott Monkey Kingdomot. Ez a típus volt ugyanis annak idején az első kvarcjátékunk. Viszont az eredeti példány már nem volt meg. Ha jól emlékszem, az ára beépült később a Commodor C16-ba (1985-öt írtunk ekkor).

01_fedlap.jpg

Sajnos, ebből a játékból is kevés maradt fenn szép állapotban. Néha előfordult egy-egy hiányos, hibás darab a neten. Aztán egyik délelőtt megláttam a fix áras hirdetését a fenti remek példánynak. Azonnal megvettem, és pár napon belül már a kezemben tarthattam. A játékmenetről csak homályos emlékeim voltak, az indító zene azonban ismerősen csengett. Érdekes, hogy mik maradnak meg az ember emlékezetében.

A Tronica Electronic Engineering CO Ltd a nyolcvanas években a Nintendo és a Casio mellett igazi nagyhatalom volt kvarcjátékok terén. Az egyik weboldalon a népszerű hongkongi gyártó 74 különféle játékát gyűjtötték össze.

http://patoe.fr/GAME/Jeux/Tronica/Tronica.htm

02_nyitott.jpg

Ahogy a fenti képen látható, ez egy három képernyős játék, ahol egymás mellett vannak a kijelzők, ellentétben a VTech 3 képernyős játékaival, ahol egymás felett helyezték el az LCD paneleket.

http://kvarcjatek.blog.hu/2014/09/06/vtech_tri-screen_time_fun_deep_diver

Abban is különbözik a konkurencia termékeitől, hogy külön-külön nem lehet elindítani az egyes képernyőkön a játék fázisokat, kizárólag egyben lehet végigjátszani a történetet.

12_kepernyok.jpg

A bal szélső kijelzőn kezdünk, ahol át kell kelnünk a veszélyes állatoktól hemzsegő folyón. Minden lépésünkért 1 pontot kapunk. Ha elkerüljük az állatokat és sikerül felugranunk a fa létrára, ami csak időnként jelenik meg, akkor átérünk a középső, nagyobb méretű panelre. Itt át kell jutnunk a jobb alsó sarokba, ahol időnként kinyílik a tüskés kapu. Többfelé is indulhatunk, három ösvény áll a rendelkezésünkre. Az alsó kettő között középen is át tudunk jutni. Menet közben azonban ki kell szabadítani legalább egyet a négy megkötözött lány közül. Minél többet szabadítunk ki közülük, annál több pontot kapunk (az első két lány 10-10 pont, a harmadik 20, a negyedik 40). Ezzel párhuzamosan viszont egyre több majom (a második lány kiszabadítása után kettő, a harmadik megmentése után már három) kerget minket. Útközben be tudunk bújni a két átellenes sarokban található barlangba, amik között szabadon átjárhatunk, így meglógva az üldözőink elől. Az egyetlen szépséghiba, hogy néha bezárul a kijárat, és bent ragadunk. Ha átértünk a harmadik képernyőre, akkor már csak a csónakhoz kell szaladni (minden lépés 5 pont), ahol vár minket a megmentett kislány, hogy együtt elhajókázzunk a naplementében.

13_ablakos.jpg

A piszok csimpánzok persze még itt is zaklatnak minket. Kókuszdióval dobálnak a fáról. Ha eltalálnak, mehetünk vissza az elejére. Ha sikerül meglógni, akkor kapunk egy plusz életet, és kezdhetjük újra a játékot. A legizgalmasabb rész, kétség kívül, a középső. Ha nem akarunk sokat izgulni, akkor egy kislány megmentése után biztosan át tudunk jutni a kapun. Egy idő után viszont éppen az a kihívás, hogy megpróbáljunk három, esetleg négy lányt is kiszabadítani. Ez elég nehéz, mert igazán okosan helyezkednek a csimpánzok. GAME B módban pedig még gyorsabbak az ellenfelek.

  

A fenti videón megnézhettek egy rövid bemutatót, amin egyszer végigviszem a játékot, majd szándékosan elrontom, hogy hallhassátok a vége zenét is. :)

A képeket és a videót a saját játékomról készítettem.

1 komment

Címkék: Tronica Monkey Kingdom MK-33 Super Tri-Screen

A bejegyzés trackback címe:

https://kvarcjatek.blog.hu/api/trackback/id/tr518080156

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr Dee 2022.01.08. 23:05:56

1988 körül került egy ilyen a birtokomba. Sajnos nagyon ramaty állapotban. Nagyon szerettem ezt a játêkot.
süti beállítások módosítása