A japán Konami cég 1983-ban adta ki a Track&Field játékgépet, amely hat játékot tartalmazott: 100 méteres síkfutás, távolugrás, gerelyhajítás, 110 méteres gátfutás, kalapácsvetés és magasugrás. Egyszerre ketten is játszhattak a játékkal, felváltva, a soron következő játékos meg kellett várja az előzőt. A gépen két "futás" és egy "akció" gomb kapott helyet, ezekkel lehetett irányítani a sportolókat. A játék szerte a világon nagy sikert hozott a Konaminak.
Ennek a játékgépnek a kistestvérei a ma bemutatásra kerülő játékok. A Konami a Bandai céggel (amely eddigre már sikeres kvarcjáték gyártónak számított) közösen adta ki a Track&Field játékgép alapján annak kvarcjáték változatait. Különböző nevek alatt (Hyper Olympic, Track&Field) összesen három fajta játék készült. A zöld színűvel gerelyhajítóként és kalapácsvetőként kell helyt állnunk. A pirosban futóként remekelhetünk, a kék játékban pedig távolugrót irányíthatunk. Az egyik kedvenc gyerekkori kvarcjátékom az ebből a szériából való zöld színű darab volt (a pirosat csak mostanában vettem). Látszik a kinézetén is, hogy sokat nyúztuk. Ahogy autóhirdetésekben szokták írni, "korának megfelelő állapotban, használatból eredő esztétikai hibákkal" rendelkezik. 
Látszik, hogy jobb oldalt a sárga "run" gomb körül lekopott a gyári "fényezés". Ugyanis ezekkel a játékokkal a mozgást a sárga gomb nyomogatásával lehet végrehajtani. Minél gyorsabb az ujjunk, annál gyorsabb a mozgás. Persze az ember gyerekként is hamar rájön, hogy nyomkodni a gombot nem lehet olyan gyorsan, mintha húzogatjuk rajta az ujjunkat/körmünket. Innen ered a kopás.
A másik játék friss szerzemény. Amikor rátaláltam a neten a hirdetésre gyorsan leütöttem, annak ellenére, hogy nincs meg az elemfedele. Vonzó lehetőség volt, hogy a három darabból álló sorozatból kettőt a magaménak tudhatok. Az ügyletet lebonyolítottuk, és már a parkolóban tüzetesebb próbának vetettem alá a szerzeményt (vittem a zöld elemfedelét, hogy ne kelljen hazáig várni a tesztre). Az első benyomásom nem változott azóta sem. Sokkal nehezebb játék, mint a zöld testvére. Ebben 100 méteres sík és 110 méteres gátfutás a két versenyszám. Kétszer kell legyőznünk a felső pályán futó gépi ellenfelet, hogy a síkfutás után a gátfutást is kipróbálhassuk. Ráadásul a szintidőt is hozni kell (12 másodperc százon és 15 másodperc száztíz gáton). Persze, ahogy haladunk előre, a szintidő egyre csökken.
A versenyt, ahogy a valóságban is, startpisztollyal indítja szigorú sportfelügyelő, aki kiugrás esetén visszalövi a rajtot. Ha mindkét számban sikert aratunk, és nem a pálya végén sírdogálunk, akkor a dobogón találjuk magunkat, ahol az érem mellé egy csinos rajongót is kapunk a nyakunkba, aki elhalmoz minket a rajongásával.
A másik játékban is egymásra épül a két versenyszám. Először jön a gerelyhajítás, aztán a kalapácsvetés. Hajításban a belépő szint 70 méter. Ehhez elég gyorsan kell szaladni, hogy legyen lendületünk, jó szögben kell elengedni a gerelyt (45˙) és figyelni rá, hogy ne lépjünk be. Ha minden stimmel és a három kísérletből egyszer sikert érünk el, akkor következhet a kalapácsvetés. Itt 55 méter a selejtező szint, és 40 fokban kell a legjobb eredmény eléréséhez elengedni a kalapácsot (a fokokat jelző számsor 5 fokonként emelkedik, amíg nyomva tartjuk a narancssárga gombot). Ha minden összejön, akkor a dobogón itt is lelkesen fogad egyszemélyes rajongótáborunk. Utána újrakezdjük a játékot, csak a selejtező szintek nőnek 5-5 méterrel.
Ha elég ügyesek vagyunk, akkor gerelyünkkel eltalálhatunk egy madarat is. Sajnos nem emlékszem, hogy mit kell csinálni ehhez, és nem sikerült sehogy sem elérnem, hogy lelőjek egy madarat. Ha rájövök, akkor frissítem az írást.
Remélem hamarosan a kék távolugrós játék is a gyűjteménybe kerül, és kiegészíthetem ezt a cikket.
