HTML

Kvarcjátékok

Nemrég előkerültek a szekrény mélyéről a régi kvarcjátékaink. Kedvet kaptam, hogy kicsit rendbe tegyem őket. Egy kis tisztogatás, karbantartás és új életre keltek. Időközben elkezdtem újabbakat is vásárolni a régiek mellé. Szép lassan gyarapodik a gyűjtemény, a lehetőségeimhez mérten. Ezekről a kvarcjátékokról olvashatsz ebben a blogban.

Friss topikok

Nintendo Donkey Kong Game & Watch Multi Screen

2016.09.04. 21:59 kleinv

A két képernyős Nintendo kvarcjátékok közül ez volt az első, amit megvettem, a Donkey Kong II-vel együtt. Akkor még nem ismertem egyiket sem, de azt tudtam, hogy ezek klasszikus darabok, ezért azt gondoltam, éppen megfelelő lesz ezekre építenem a Nintendo gyűjteményemet. Egy gyűjtő társ, aki korábban kezdte a gyűjtést, és előrébb járt, mint én, beszerzett egy jobb állapotú példányt, ezért meghirdette a régi darabot. Ez már több, mint két éve volt, azóta többször jutottam ilyen módon kvarcjátékhoz.

donkeykong_fedlap.jpg

A Donkey Kong 1982-ben jelent meg, másodikként a multi screen sorozatból. Erre utal a típus kódja is: DK-52. Az elsőként kiadott Oil Panic az OP-51, a harmadikként érkezett Mickey & Donald a DM-53 kódot kapta. A sorozat mindegyik tagja más színben került forgalomba, a Donkey Kong ebben a narancssárgás árnyalatban. 

donkeykong_belso.jpg

A játék az egy évvel korábban nagy sikert aratott arcade játékgép mini változata. A játék célja ugyanaz: Mario-t irányítva megmenteni Pauline-t, akit elrabolt Donkey Kong. Bár a játékmenetben van némi eltérés (pl. a kvarcjáték verzióban nem tudunk tárgyakat gyűjteni), de azért hasonlít egymásra a két pálya.

donkey_kong_arcade.jpg

A fenti kép forrása: mynintendonews.com

Lássuk a kvarcjáték változat játékmenetét.

donkeykong_also_kijelzo.jpg

Az alsó képernyőn indulunk, felfelé haladva az építkezésen. Mario dolga nem éppen a legegyszerűbb. Az épület tetejéről Donkey Kong hordókat dobál lefelé, amiket át kell ugranunk, ha tovább akarunk haladni. A létra mászást is tudjuk úgy időzíteni, hogy kikerüljünk egy-egy hordót, azonban ekkor nem kapunk érte pontot. További nehezítést jelent, hogy menet közben az építkezés is zajlik, a második szinten időnként egy gerendát mozgatnak a fejünk felett, amit kerülgetnünk kell ugrálás közben.

donkeykong_felso_kijelzo.jpg

A felső kijelzőre jutva, a létra tetején bekapcsoljuk a darut, ami jobb oldalt működésbe lép. Megfelelő időzítéssel felkapaszkodhatunk a lengő kampóra, és eltávolíthatunk egyet a felső szintet tartó szegek közül. Ahhoz, hogy mind a négy szeget kiiktassuk, négyszer kell felmásznunk a tetőre. Siker esetén a felső szint leomlik, Donkey Kong leesik és megmentjük Pauline-t. Ezután az egészet kezdhetjük elölről.

Ezen a videón végig követhettek egy teljes kört, amint egyszer megmentem Pauline-t. Ha kedvet kaptatok a játékhoz, és ti is kipróbálnátok, akkor az alábbi linken megtehetitek:

http://pica-pic.com/#/donkey_kong/

A Nintendo karakterek az idők folyamán a popkultúra szerves részévé váltak, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a mai napig eladhatóak velük a legkülönfélébb termékek. Ha szeretnétek Donkey Kong dekort a lakásba, vagy az irodába, annak sincs akadálya.

nintendo-wall-graphics.jpg

Ha pedig különleges Donkey Kong Collector's Edition Jengát ajándékoznátok a geek barátotoknak, azt is megtehetitek.

donkey-kong-jenga.jpg

A fentieket, más hasonló termékkel együtt, megtaláljátok a http://www.geekalerts.com/ oldalon.

A képeket és a videót a saját játékomról készítettem. 

Szólj hozzá!

Címkék: Nintendo Donkey Kong Game&Watch Multiscreen

A bejegyzés trackback címe:

https://kvarcjatek.blog.hu/api/trackback/id/tr7410423564

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.