HTML

Kvarcjátékok

Nemrég előkerültek a szekrény mélyéről a régi kvarcjátékaink. Kedvet kaptam, hogy kicsit rendbe tegyem őket. Egy kis tisztogatás, karbantartás és új életre keltek. Időközben elkezdtem újabbakat is vásárolni a régiek mellé. Szép lassan gyarapodik a gyűjtemény, a lehetőségeimhez mérten. Ezekről a kvarcjátékokról olvashatsz ebben a blogban.

Friss topikok

Gakken Runaway

2015.03.20. 11:16 kleinv

A gyerekek gyakran olyan játékot játszanak, amivel feldolgozzák magukban a világ történéseit. Azokat amikről hallanak, filmen látnak, vagy amik a szűkebb-tágabb családjukban történnek. Lehet, hogy ez motiválta a Gakken fejlesztőit is, amikor előálltak a mai posztban szereplő játék ötletével. 

01_1.jpg

Célunk: megszökni egy büntetés végrehajtási intézetből, kijátszva az őrök figyelmét. Ki kell szökni a barakkból, az udvaron keresztülszaladva a hátsó kőkerítéshez szaladni, majd ott a falat kibontva meglépni. Menekülés közben el tudunk bújni egy hordó mögé, vagy befekhetünk egy gödörbe, ahol nem látnak az őrök, akikből nincsen hiány. Két kutyás őr sétál az udvaron. Az egyik a barakkokat ellenőrzi, a másik a hátsó kerítést. Az első nem veheti észre, hogy megszöktünk. Úgy kell időzítenünk, hogy ellenőrzéskor mindig az ágyunkban találjon. A másik, ha nem vigyázunk, kerítésbontás közben kap rajta minket kutyájával. A harmadik pedig az őrtoronyban pásztázza a környéket. A fénysugarat folyamatosan el kell kerüljük. Ha megszöktünk, akkor újra kezdhetjük az egészet.

03_1.jpg

Ez a játék egyedi technológiát alkalmaz a megszokott mellett. A kijelzőn színes mozgó elemek is vannak. A technológia pontos leírását nem találtam meg, csak egy rövid összefoglalót egy német oldalon (http://www.memm.de/gameselect/handhelds-e.html): általános esetben a folyadékkristály aktív állapotban megjelenik a szürke háttér előtt, így válik láthatóvá. Ebben az esetben viszont a színes háttér előtt aktív a folyadékkristály, és akkor engedi látszani a színes szegmenseket, amikor kikapcsolt állapotba kerül. Ha valaki pontosabb leírást tud adni erről, azt szívesen veszem kommentekben.

02_1.jpg

Nem tudom, hogy a különleges technológia miatt, de a gyerekkori játékunk kijelzője sajnos teljesen elhalványodott, nem látszanak a szegmensek. Pár hónapja találtam a neten egy dobozos változatot, ami bár halványabb az átlagosnál, de még működőképes. Miután megvettem, szétszedtem egy kis karbantartásra. A gumi gombok szakadtak voltak, viszont a két játékból össze tudtam rakni egy szép és működő darabot. Érdekessége a dobozos verziónak, hogy francia kiadású.

Ha valaki kedvet kapott a játék kipróbálásához, az megteheti a lenti linken.

http://www.pica-pic.com/#/search_light/

Ezen az oldalon több kvarcjáték játszható verziója megtalálható. Köszönet érte a lengyel készítő párosnak.

5 komment

Címkék: Runaway Gakken Lansay

A bejegyzés trackback címe:

https://kvarcjatek.blog.hu/api/trackback/id/tr857286055

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ititek 2015.10.17. 23:24:53

Üdv! Most tévedtem ide, de nekem teljesen világos a leírásod a kijelző működéséről. Gyakorlatilag egy inverz kijelzésről van szó, ha jól gondolom ezt úgy érték el, hogy az LCD mögötti polár fóliát fordítva helyezték be. Nem szokatlan LCD kijelzőknél ez az alkalmazás, de kvarcjátéknál még nem láttam ilyet.

kleinv 2015.10.20. 15:38:07

@ititek: Köszi a részletes leírást. Az a tapasztalatom, hogy az LCD mögött nincs polár fólia, csak előtte. Az van fordítva behelyezve?

ititek 2015.10.22. 00:20:39

Általában mögötte van, de mivel konkrétan ezt nem ismerem, elképzelhető...
Van olyan eset is, hogy rá van ragasztva.
logout.hu/cikk/lcd_mod/hogy_lesz_inverz_a_kijelzo.html
www.youtube.com/watch?v=APpCrp5W-_g

kleinv 2015.10.22. 11:47:52

Köszi, ez tényleg látványos. Azt gondolom az előtte/mögötte kérdésben ugyanarra gondoltunk, csak nem értettelek meg elsőre. :)