HTML

Kvarcjátékok

Nemrég előkerültek a szekrény mélyéről a régi kvarcjátékaink. Kedvet kaptam, hogy kicsit rendbe tegyem őket. Egy kis tisztogatás, karbantartás és új életre keltek. Időközben elkezdtem újabbakat is vásárolni a régiek mellé. Szép lassan gyarapodik a gyűjtemény, a lehetőségeimhez mérten. Ezekről a kvarcjátékokról olvashatsz ebben a blogban.

Friss topikok

Nintendo Green House Game & Watch Multi Screen

2014.05.01. 17:14 kleinv

Ez a játék a friss szerzeményeim közül való. Jelenleg ez a kedvenc, ezért is vele kezdem a bemutatót. 1982-ben adta ki a Nintendo ezt a kétképernyős játékot. Ebben az időben több hasonló kivitelű kvarcjátékot megjelentetett a japán vállalat (néhányat közülük később még bemutatok). Ez egy praktikus kivitel, mert a kijelző és a gombok is védve vannak csukott állapotban. Talán ennek köszönhető, hogy szép állapotban lévő példányokkal lehet találkozni még manapság is, több mint harminc évvel a gyártásuk után.

greenhouse_fedlap_k.jpg

A játék célja, hogy megvédjük üvegházi növényeinket a kártevőktől. Főhősünkkel az üvegház alsó és felső szintje között egy létrán szaladgálva kell permeteznünk a kézipumpánkkal. Az alsó szinten a sarkokból induló pókok veszélyeztetik a palántákat, a felső szinten pedig kukacok igyekeznek középről a szélek felé haladva falatozni.

greenhouse_belso_k.jpg

Üvegházunk két szintje két külön képernyőn kapott helyet, melyek egymás felett helyezkednek el. Baloldalon találhatók a mozgást irányító gombok, jobb oldalon pedig a permetező gombja. A jobb felső sarokban helyezték el a további kezelőgombokat. Ezekkel lehet választani a GAME A és GAME B játékmód között. Alapvetően ez egy pörgős játék, gyorsan kell nyomogatni a gombokat. A B játék azonban még több ügyességet igényel. 

greenhouse_also_kijelzo.jpg

Az alsó szinten a létrától egyet jobbra vagy balra lépve tudunk permetezni. A két felső sarokból jönnek lefelé a pókok. Ezek a kis lények elég ellenállóak, csak akkor végzünk velük, ha hagyjuk őket legközelebb érni és ott fújjuk be őket. Ha messzebb vannak, akkor csak hátrább szorítjuk őket a pumpálással. Természetesen ezért is jár pont, de többet kapunk, ha közel engedjük a pókokat (egy pont jár azért, ha hátrább szorítjuk, három pont, ha végzünk velük). Lehet trükközni is, hiszen a kifújt permet nem illan el azonnal, lehet megelőző jelleggel is fújni, mielőtt a pókok elindulnának a sarkokból.

Az alsó kijelzőn kapott helyet egy macska és egy méhecske is. Ők az ébresztő funkció kapcsán jutnak szerephez. Ha az ébresztőt beállítjuk, akkor a macsek megjelenik az üvegházban békésen elnyújtózva a növények között. Azonban amikor eljön az ébresztés ideje, akkor a kis méh megszúrja a cicát, aki ugrik egy nagyot.

greenhouse_felso_kijelzo.jpg

A létra tetején kettőt tudunk lépni mindkét irányba, és minden lépésnél tudunk permet fújni a kukacokra. Itt is igaz, hogy minél közelebb engedjük a kártevőket növényeinkhez, annál több pontot kapunk a semlegesítésükért (3-2-1 pontot kapunk. Minél közelebb engedjük, annál többet). 

A felső kijelzőn látjuk a pontunkat is, és hogy hányszor hibáztunk már (Ezt kókadt növények jelzik).

Azt olvastam a neten, hogy 999 a maximális elérhető pontszám. Mivel csak 998-ig jutottam, ezért ezt nem tudom megerősíteni.

greenhouse_hatlap_k.jpg

A játék két AG13/LR44 típusú gombelemmel működik. Mivel nemrég vettem a játékot, nem tudom megmondani mennyi ideig tartanak ki.

A hátlapon láthatók a játék technikai adatai és a sorozatszáma is.

A bejegyzésben látható képeket a saját játékomról készítettem. Erről a kvarcjátékról további infót találsz angol nyelven a lenti linken.

http://www.intheattic.co.uk/greenhouse.htm

2 komment

Címkék: Nintendo GreenHouse Game&Watch Multiscreen

A bejegyzés trackback címe:

https://kvarcjatek.blog.hu/api/trackback/id/tr866102225

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MittuDomain 2014.09.07. 22:41:43

Körbe lehet vinni a játékot,azaz nullától ugyanolyan gyors, nem változik semmi.

kleinv 2014.09.08. 16:46:13

@MittuDomain: Köszi az infót. Azóta nekem is sikerült egyszer átfordítanom a számlálót.
süti beállítások módosítása