HTML

Kvarcjátékok

Nemrég előkerültek a szekrény mélyéről a régi kvarcjátékaink. Kedvet kaptam, hogy kicsit rendbe tegyem őket. Egy kis tisztogatás, karbantartás és új életre keltek. Időközben elkezdtem újabbakat is vásárolni a régiek mellé. Szép lassan gyarapodik a gyűjtemény, a lehetőségeimhez mérten. Ezekről a kvarcjátékokról olvashatsz ebben a blogban.

Friss topikok

TOMY Sky Attack

2017.07.25. 12:07 kleinv

Ez a játék a legmenőbbek közé tartozhatott 1982-ben. 3D-s nézetben lehetett vele játszani, ráadásul a külvilág kizárásával! Egyik egykori tulajdonosa azt írta, hogy emellett az összes többi játék unalmasnak és elavultnak tűnt abban az időben.

tomy_02.jpg

Nálunk ekkortájt mást jelentett a 3D szórakozás. Persze mi szerettük ezt is, hiszen érdekes volt a cserélhető korongokkal.

stretoskop3m.jpg

forrás: https://bufetprl.com/tag/stereobox/

Szerintem a TOMY játék desing-ja még ma is menő, ráadásul színes a kijelzője és erős a hangja. Ebből a sorozatból többféle témájú játék készült. A Sky Attack a korra jellemző, népszerű űrbeli lövöldözős darab. A készülékbe úgy kell belenézni, mint egy távcsőbe. A színes kijelző miatt szükséges, hogy a felső ablakon keresztül fény érkezzen a játékra, ez biztosítja szegmensek láthatóságát. 

tomy_01.jpg

Ahogy kézbe vesszük, és a szemünkhöz illesztjük a játékot, a mutatóujjainkhoz kerülnek az irányító gombok. A látómező alján lévő űrtankkal tudunk jobbra-balra manőverezni, kikerülve az ellenséges űrhajók bombáit, illetve az űrhajókat megcélozva lelőni. Ahogy haladunk előre az egyre nehezebb szinteken, úgy gyorsulnak, és kezdenek egyre kiszámíthatatlanabbak lenni az ellenfeleink. Lelőtt űrhajónként 5 pontot kapunk, egészen 100 pontig. Utána extra pálya érkezik, ahol egy gép érkezik csak, viszont ez sokkal nagyobb tempóval. Ha sikerül elkapnunk, akkor 50 pontot kapunk. Ezután újra az eredeti pálya jön 7 egymást követő nehézségi fokozatban.

A térhatást úgy oldották meg, hogy a két nézőkében két külön képet látunk, egymáshoz kissé elcsúsztatva. Így térbeli képnek érzékeli az agyunk a hatást. Nem csak a kinézetben kap szerepet a 3D technika, hanem a játékmenet kapcsán is kihasználták a készítők. Azzal, hogy az ellenségeink mozgása térbelinek látszik, meg tudták oldani, hogy csak bizonyos távolságban legyenek eltalálhatóak. Így nem csak az irányt, hanem a mélységet is el kell találnunk célzáskor. Igazából ez jelenti a nehezebb feladatot.

3d_2.jpg

A hátlapon kapunk egy rövid leírást a funkciókról és a teendőinkről. Van külön hang ki-be kapcsoló gomb is, a szobában tartózkodók többi élőlény legnagyobb örömére. 

t04.jpg

Külön érdekesség, hogy az elemfedél nyitását egy érme segítségével ajánlják megtenni, ez a gyári design (tényleg nem megy másképp). 

A képeket és a videót a saját játékomról készítettem.

Szólj hozzá!

Címkék: 3-D TOMY TOMYTRONIC Sky Attack

A bejegyzés trackback címe:

https://kvarcjatek.blog.hu/api/trackback/id/tr5612433097

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása