HTML

Kvarcjátékok

Nemrég előkerültek a szekrény mélyéről a régi kvarcjátékaink. Kedvet kaptam, hogy kicsit rendbe tegyem őket. Egy kis tisztogatás, karbantartás és új életre keltek. Időközben elkezdtem újabbakat is vásárolni a régiek mellé. Szép lassan gyarapodik a gyűjtemény, a lehetőségeimhez mérten. Ezekről a kvarcjátékokról olvashatsz ebben a blogban.

Friss topikok

POP Game Inferno

2016.08.17. 21:22 kleinv

Általában vásárlással szoktam gyarapítani a kvarcjáték gyűjteményemet, de előfordul néha az is, hogy ajándékba kapok egyet-egyet. A mai példányt a szüleimtől kaptam. Szívesen járnak bolhapiacra, és gyakran fel is keresik egyiket-másikat. Mióta tudják, hogy elkapott a gyűjtési szenvedély, azóta a piacok kínálatának erre a szegmensére is kiemelt figyelmet fordítanak. Ritkán lehet azonban már ezeken a helyeken kvarcjátékot találni. Régebben, amíg szimplán gyerekjátékként funkcionáltak, és nem gyűjtők féltett kincseként, addig nagyobb arányban találkozhattunk velük piacokon is, hiszen népszerűségük csúcsán voltak, a szerencsésebb gyerekek mindennapjainak részeként, úgy mint a Matchbox vagy a Lego. Érdekes, hogy ezekből a mai napig van kínálat, viszont a kvarcjáték felett eljárt az idő. Valószínűleg azért, mert a technika fejlődése régen meghaladta ezt a szintet az elmúlt harminc évben. A mostani fiatal felnőttek, az Y generáció tagjai, nem is ismerik a kvarcjáték fogalmát. Egyik új szerzeményemről meséltem kollégáimnak, amikor elhangzottak a "hány játékot lehet rátölteni?" és a "mi az a barcjáték?" kérdések. :) Nincs ezzel semmi baj, természetes dolog a változás és a fejlődés, főleg a technika területén. Újabb harminc év múlva mosolyogva gondolunk majd az okostelefonokra az öregek otthonában. :) Visszatérve a "piaci" lehetőségekre: sokkal valószínűbb, hogy akinek olyan játék van a birtokában, ami számottevő értéket képviselhet (ezer forintos nagyságrend), az inkább a neten próbálkozik az értékesítésével. Persze, mint tudjuk, a kivétel erősíti a szabályt. A posztban szereplő játék bolhapiacról került hozzám.

inferno_01.jpg

Az első dolog, ami megfogott benne, az a jó minőségű kidolgozása volt. Elég nagy kijelzője van, mögötte egyedi stílusú háttérrel, ami egyetlen másik gyártó termékére sem emlékeztet. Mintha valaki éppen most vetette volna papírra gyors skiccként a játékfejlesztő részleg heti megbeszélésén. Az előlapi design is nagyon tetszik, a bal oldalon található tűzoltóautós grafikához hasonlót nem sokat találunk kvarcjátékon.

inferno_02.jpg

A játék márkája annyira ismeretlen volt számomra, hogy rá kellett keresnem a neten a pontos megnevezésre. Ugyanis a logót egyszer POP Game-nek, másszor POD Game-nek olvastam. A kutakodás során kiderült az igazság (POP Game) és az is, hogy a japán Matsushima Kogyo CO.,LTD. a gyártója. Ez a cég kétféle sorozattal is képviseltette magát a kvarcjáték piacon. Az egyik a POP Game, a másik a Game & Time sorozat. Itt megtekinthetitek a többi, Matsushita által készített játékot:

http://www.handheldmuseum.com/Matsushima/

A játékmenet sem szokványos. Két dologra is figyelnünk kell. A tetőről a kötél létrán leereszkedő, menekülő embereket kell lesegítenünk a létránk segítségével (minden ember megmentéséért egy pontot kapunk), illetve figyelnünk kell a tetőről lehulló lángcsóvákra is, amelyek minket is megégethetnek, rosszabb esetben pedig felrobbantják a lakóház melletti gáztartályokat (ha eloltjuk a lángot a tartályok mellett, tíz pontot kapunk). Elég nehéz összehangolni, hogy mindenhol egyszerre ott legyünk, úgy, hogy elkerüljük a létrával a tüzet is. Lehet, hogy éppen ezért, de a szokásos három hibalehetőség helyett néggyel rendelkezünk a játék során.

Ahogy a neten keresgéltem, találtam egy oldalt, ahol nyolcvanas évekbeli "IT" magazinok tartalmát tették közzé. Itt, a CREATIVE COMPUTING VIDEO & ARCADE GAMES magazin első kötetében (1983-as kiadás) a 124. oldalon található egy cikk az éppen akkor megjelent kvarcjátékokról, köztük a poszt tárgyáról is. Ebből megtudhatjuk, hogy az eredeti ára 24 dollár 95 cent volt (elemekkel együtt), és összesen nyolc fajta játék jelent meg ebben a sorozatban. Amit szintén csak a cikkből tudtam meg (még nem értem el ezeket a magasságokat), hogy 200 és 500 pontnál a hibáinkat törli a gép. Itt elolvashatjátok eredeti nyelven az aktuális részt.

REVIEW OF POCKET GAMES  

BY DAVID H. AHL 

INFERNO POP GAME

Like the other POP games, Inferno is a combination timepiece, alarm and game unit. The unit is pocket size and has a 1 1/2" X 2" LCD display. Three buttons select the mode and set the time, alarm and date, while two larger buttons on each side of the screen are for control of the game.

The object of Inferno is to maneuver the ladders on four fire engines to rescue people who are trying to escape from a burning building, and to keep balls of fire away from the gas tanks at the lower right of the screen.

Successfully fighting a fire is worth 10 points while a rescue is worth only one point; it is wise to keep these priorities in mind while playing the game. If a fire ignites the gas tanks, you get an "error mark;" four errors end the game. However, at 200 and 500 points, all errors to date are annulled.

Inferno has a retail price of $24.95 (including batteries) as do the other eight games in the series.

A lenti linken a teljes cikket elolvashatjátok, ami több játék leírását is tartalmazza.

http://www.atarimagazines.com/cva/v1n2/pocketgames.php

A képeket és a videót a saját játékomról készítettem.

Szólj hozzá!

Címkék: Inferno POP Game Matsushima

A bejegyzés trackback címe:

https://kvarcjatek.blog.hu/api/trackback/id/tr910406544

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása