HTML

Kvarcjátékok

Nemrég előkerültek a szekrény mélyéről a régi kvarcjátékaink. Kedvet kaptam, hogy kicsit rendbe tegyem őket. Egy kis tisztogatás, karbantartás és új életre keltek. Időközben elkezdtem újabbakat is vásárolni a régiek mellé. Szép lassan gyarapodik a gyűjtemény, a lehetőségeimhez mérten. Ezekről a kvarcjátékokról olvashatsz ebben a blogban.

Friss topikok

Takatoku Toys Neko Don Don!

2015.09.27. 18:31 kleinv

Tavaly karácsonyra kaptam ezt a játékot a feleségemtől. Persze segítettem a választásban. Tetszett a játék vicces neve, a gombok érdekes elhelyezkedése és a szokatlan kijelző forma. Debrecenből postán érkezett meg novemberben, így még jó pár hetet várnom kellett rá, hogy igazán kipróbálhassam.

neko01.jpg

A játékot a japán Takatoku Toys vállalat gyártotta. Ez a cég a 80-as években a Macross nevű, alakváltó robotos játékaival érte el legnagyobb sikereit. Főszereplésükkel nagy sikerű anime sorozat is készült Japánban. Ebben az időszakban készítették kvarcjátékaikat is, köztük a Neko Don Don!-t. 

takatoku.jpg

Rövid netes kutakodás után sikerült kideríteni, hogy Neko Don Don! azt jelenti, "Gyerünk macska!". Ez a főszereplőnek szól, akinek a feladata, hogy a sikátorok végén lévő sajtokat megvédje az egerektől. A játék bekapcsolása után (van rajta külön on és off kapcsoló) választhatunk GAME1 és GAME2 játék mód között. A két játékmenet közti különbség, hogy GAME2 módban a felső sikátorból az egerek át tudnak szaladni az alsó sikátorba a kijelző szélén látható piros átjárón keresztül, így megtréfálva a macskát. A két sikátor közötti falon az átjárók folyamatosan nyílnak és záródnak, megnehezítve a közlekedést az "up/down" gombbal. Ha sikerül az egér mellé kerülnünk, akkor az "attack" gombbal tudjuk elkapni. 

neko_gif.gif

Minden elfogott egér után 10 pontot kapunk. A kijelző 1990 pontig tudja megjeleníteni a pontokat, azonban tovább számolja a számláló átfordulása után is, és a végén két részletben kiírja, hogy összesen mennyit értünk el. Összesen három életünk van, melyeket kicsi sajtok szimbolizálnak a számláló alatt.

neko02.jpg

Meg van a játék elemfedele is, és szerencsére nem kopott le a hátsó matrica sem, melyen látható a sorozatszám is. Az alábbi linken találtok képet a dobozáról is, melynek hátoldalán angol leírás van.

http://www.handheldmuseum.com/Takatoku/NekoDonDon.htm

Szólj hozzá!

Címkék: Takatoku Toys Neko Don Don!

A bejegyzés trackback címe:

https://kvarcjatek.blog.hu/api/trackback/id/tr857844468

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása