HTML

Kvarcjátékok

Nemrég előkerültek a szekrény mélyéről a régi kvarcjátékaink. Kedvet kaptam, hogy kicsit rendbe tegyem őket. Egy kis tisztogatás, karbantartás és új életre keltek. Időközben elkezdtem újabbakat is vásárolni a régiek mellé. Szép lassan gyarapodik a gyűjtemény, a lehetőségeimhez mérten. Ezekről a kvarcjátékokról olvashatsz ebben a blogban.

Friss topikok

Sunwing Tristar Castle's Adventure

2015.09.20. 18:47 kleinv

Mostanában többször is az új szerzeményeimről írtam, elhanyagolva a régi kedvenceket. Ezen most változtatok, hiszen egy gyerekkori favoritot vettem elő a fiókból, hogy játsszam vele egy keveset. Ez pedig nem más, mint a Castle's Adventure a Sunwingtől. 

ca_csukva.jpg

Ez a játék több szempontból is érdekes. Először is, a Sunwing megnevezés sehol sem szerepel rajta, ellentétben a Tristar felirattal. A neten fellelhető szakirodalom szerint azonban ez egyértelműen egy Sunwing gyártmány. Valószínűleg valamilyen licencelési ügy áll a háttérben. Másodszor, a kijelző előtti polar szűrőt ki kell nyitni a játékhoz. Harmadszor pedig, színes a kijelzője. Most, hogy mindenkit kellően felcsigáztam, lássuk hogyan is néz ki, ha elemet rakunk bele és kinyitjuk a fedelet.

ca_nyitva.jpg

Van itt minden, ami egy igazi mesebeli kastélyhoz tartozik. Legkisebb királyfi (ezek lennénk mi), kétfejű sárkány, szárnyas oroszlán, repülő sárkány, áldást osztó tündér, és legvégül, de nem utolsó sorban, megmentésre váró királykisasszony a legmagasabb toronyban.

ca_kijelzo.jpg

Hősünk a kastély körül sertepertél, fél szemmel a tornyot figyelve, hogy mikor tűnik fel a királykisasszony. Akkor aztán gyorsan odaszalad, hogy csókot csenjen tőle. Másik szemét folyamatosan a mesebeli szörnyeken tartja, akik a kastélyt támadják tüzet okádva. Ha bármelyikük három lángnyelvet lehel a várra, akkor elveszítünk egy életet. Természetesen egy valamirevaló királyfi fel van készülve ilyen esetekre nyílpuskával és karddal.

oroszlan.jpg

Ha megjelenik a szárnyas oroszlán, akkor kap egyet a képébe a nyílpuskával. A két királyfi fej az alsó részen azt mutatja, hogy még mindkét további életünk meg van. Mellette látszik, hogy hanggal indítottuk a G1, azaz Game 1 játékot, és az első találat után 10 pontunk van. A G2 játék nem sokban különbözik a G1-től. Talán csak annyiban, hogy kicsit gyorsabban érkeznek a támadók.

szarnyas.jpg

Persze hamar előkerül a szárnyas sárkány is. Ő a mellébe kapja a nyílvesszőt. Olyan gyorsak voltunk, hogy szegénynek egy kis tűzokádásra sem volt ideje.

 ketfeju.jpg

A kétfejű sárkánynál kardot használunk. A támadás gombot megnyomva közelebb ugrunk hozzá és ugyanazzal a lendülettel hasba szúrjuk szegényt. Egyébként minden szörny legyőzéséért egységesen 10 pontot kapunk.

tunder.jpg

Időnként megjelenik pár másodpercre a jóságos tündér is, aki varázspálcájával megáld minket, ha térdre rogyunk előtte. Ha elég gyorsak vagyunk, és fürgén újra elé térdelünk, akkor kétszer is megkaphatjuk az áldásért járó 50 pontot.

kiralylany.jpg

Még ennél is ritkább, hogy a királylány előbukkanjon, akkor is csak igen rövid időre. Ilyenkor mindent eldobva rohanunk a toronyba, hogy elcsíphessük. A csókért 100 pontot kapunk. Ha elég ügyesek vagyunk, és elérjük a 7990 pontot, akkor a számláló átfordul, és nulláról kezdi a számolást.

castle_adventure.gif

Ha behelyezzük a két LR44-es gombelemet, akkor egy pár másodperces demo indul el. Ennek egy részlete látható fent.

Létezik ennek a játéknak egy testvére is, mely a Naugthy Squirrel nevet viseli. A lenti linken egy német gyűjtő oldalán megnézhetitek azt is.

http://www.lcd-games.de/sunwing/group-03/sunwing-group-03.htm

Szólj hozzá!

Címkék: Tristar Sunwing Castles Adventure

A bejegyzés trackback címe:

https://kvarcjatek.blog.hu/api/trackback/id/tr297803710

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása