HTML

Kvarcjátékok

Nemrég előkerültek a szekrény mélyéről a régi kvarcjátékaink. Kedvet kaptam, hogy kicsit rendbe tegyem őket. Egy kis tisztogatás, karbantartás és új életre keltek. Időközben elkezdtem újabbakat is vásárolni a régiek mellé. Szép lassan gyarapodik a gyűjtemény, a lehetőségeimhez mérten. Ezekről a kvarcjátékokról olvashatsz ebben a blogban.

Friss topikok

Электроника веселый повар и 24-01 игра на экране - Elektronika orosz/szovjet kvarcjátékok

2014.06.15. 19:43 kleinv

Pár hete találtam az egyik apróhirdetési oldalon négy Электроника kvarcjátékot. Kettő működőképes, kettő hibás, mind különböző fajta. Mivel nem helyi volt a hirdető, ezért felhívtam, hogy postázná-e a játékokat. Megállapodtunk hogy mindet megveszem, így kapok egy ezres kedvezményt, és egy csomagban megkapom postán az összeset. Sajnos a dolgok nem teljesen úgy alakultak, ahogy szerettem volna. :) A csomagot elsőbbségi csomagként biztosítással adta fel a küldő fél (korábbi rossz tapasztalatai miatt), ami egyfelől biztonságos és jó dolog, viszont két hátránya is volt. Úgy egyeztünk meg, hogy a postázást én állom, ami így, mindennel együtt háromezer forint lett. Miután előző héten vettem egy játékot Szegedről, és ötszáztíz forintba került a posta, nem erre az összegre számítottam. A másik vicces dolog pedig az volt, hogy az elsőbbségi kézbesítés miatt az MPL hozta a csomagot, akik nem adják le a helyi postán két kézbesítés között a küldeményt. Mivel nem volt senki a kiszállításkor a szállítási címen, így egy hét volt, mire hozzájutottam a postán (második sikertelen kézbesítés után). A fentieket nem panaszként, inkább tanulságként írtam le. Mindent előre egyeztetni kell!

Az hiszem el lehet képzelni, milyen kíváncsi voltam ezek után, mire hozzájutottam a játékokhoz. A következő meglepetés a csomag kibontásakor ért. A négyből egynek volt csak elemfedele (erről nem beszéltünk a hirdetővel - mindent előre egyeztetni kell!). Gondoltam minek izguljak amíg hazaérek, még ott helyben kipróbálom. Beültem a kocsiba a posta előtt, és egymás után tettem bele a két elemet a játékokba (mert vittem magammal elemet is), természetesen az egy darab elemfedelet váltogatva. Úgy volt, ahogy hirdették: kettő működik, kettő nem. Nem akarok senkit sem feleslegesen felcsigázni, ezért elárulom, hogy egyik sem volt javítható. Az egyiknek megfolyt a kijelzője, a másiknak pedig egyszerűen csak egy méretre vágott üveglap volt a kijelző helyére beszerelve. :)

A másik kettőre is ráfért a karbantartás. Szétszedtem mindkettőt. A műanyag és gumi részek szappanos vizes tisztítást, a NYÁK pedig kontakt spray-t kapott. A kijelzőt alkoholos vattával tisztítottam le. A hanggal egyiknél sem volt gond. Íme az eredmény.

elolap.jpg

 

elolap_1.jpg

Igazi klasszikus mindkét működő darab. A felső a vidám chef névre hallgat (köszönet a google translate-nek), az alsó csak kódszámot kapott: 24-01 (a lenti felirat jelentése csak annyi "játék képernyőn"). Mi a lentit egyszerűen csak tojásosnak hívtuk gyerekkorunkban. Mindkettő jól működik, a Mickey egeresnek viszont kicsit keményebbek a gombjai. Ez a játék létezik но погоди! - no, megállj csak! változatban is. Ott a farkassal kell a tyúkok alól kiguruló tojásokat kapkodni.

A Chef-es játékhoz hasonló volt az unokatesómnak a nyolcvanas években. Azt palacsintásnak hívtuk, így nálam ennek is ez a neve. Ennél a játéknál végre van lényegi különbség az игра1 és игра2 között. Игра1 módban csak három helyen repülnek az ételek, игра2 módban viszont négy helyen kell helyt állnunk szakácsként.

Így néznek ki működés közben.

Chef.gif

24_01.gif

Ezek a játékok a kilencvenes években készültek Oroszországban (lehet, hogy még a Szovjetúnióban), a Nintendo hasonló játékai mintájára. Persze a belsejük nem egyezik meg teljesen, kívülről azonban eléggé hasonlatosak. Ezeken a képeken jól látszik a rokonság.

multi_chef.jpg

multi.jpg

A fenti képek Nintendo felét a netről töltöttem le, a másik a saját játékokról van.

A nyolcvanas években a Szovjetúnióban a helyben gyártott termékekre jellemző volt, hogy gyárilag elhelyezték rajtuk az árat. Ezeken a játékokon sincs ez másképp. Mindkét darab huszonhárom rubelbe került annak idején. Viszonyításképpen egy új Zsiguli a hetvenes években hatezer rubelbe került.

hatlap_1.jpg

hatlap.jpg

Azt már írtam, hogy nem volt mindkét játékhoz elemfedél. A fenti képeken látszik, hogy a tojásoshoz volt meg az eredeti. Sokat gondolkodtam, hogyan pótolhatnám az elemfedél hiányát. Végül arra jutottam hogy magamnak kell "legyártani". Fogtam egy műanyag vonalzót, és nagyjából méretre vágtam egy kis fűrésszel belőle egy darabot. Aztán sniccerrel addig farigcsáltam, amíg megfelelő nem lett. Eléggé aprólékos munka, kábé egy órába tellett, mire a kis csapokat is sikerült megformázni, hogy ne essen le a fedlap. A végeredmény fent látható. Igazi tuning megoldás, amely látni engedi az "erőforrást" is. :)

Néhány hét már eltelt, mióta megkaptam ezeket a darabokat. Azóta is szívesen játszom velük, főleg a palacsintással. Az egy kicsit izgalmasabb nekem. Sikerült közben mégy egy Электроника gyártmányt beszereznem, ami a sokat sejtető космический мост kozmikus/űr híd nevet viseli. Hamarosan arról is írok egy rövid ismertetőt.

 

12 komment

Címkék: orosz szovjet Elektronika Электроника

A bejegyzés trackback címe:

https://kvarcjatek.blog.hu/api/trackback/id/tr216303930

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mrperfect 2014.06.16. 09:16:53

nagyon klassz a cikk. Régen nekem, illetve az unokatesómnak is volt ilyen, csak az valamilyen űrben játtszódó volt. De sokat játtszottunk vele. :) :)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.06.16. 09:48:45

és akinek volt ilyenje az volt a suli vagánya.
ha valakinek több is volt az már istencsászár státuszban volt. :D

Gyingizik 2014.06.16. 11:08:22

Nyolcvanas években gyártották ezt inkább, nem? Nekem is volt egy kvarcjátékom ekkoriban. Nem tudom, milyen gyártmány volt, de a leírás alapján lehet vki felismeri. Ha megvan, írja már meg ide válaszban a játék nevét! Négyzet alakú, sötétkék műanyagból volt "ház". Volt rajta egy sor napelem is. A játék lényege: egy búvár lemerül egy hajóról (függőleges mező), és begyűjti a halakat. A vízszintesben jöttek a halak, de volt köztük ragadozó is persze ami kinyírta a búvárt. Egy fehér színű billenőkapcsolóval kellett mozogni fel-le.

kleinv 2014.06.16. 11:37:59

@Gyingizik

Az a játék a Casio Marine Hunter. Napelemes. Van belőle egy példányom, egyszer arról is írok egy ismertetőt.
A Nintendo a nyolcvanas években adta ki ezeket a játékokat, az orosz változat egy kis késéssel követte.

TurboRudi 2014.06.16. 13:44:30

Nekem ilyenek nem voltak, csak egy Casio autoversenyzös karoram.

A nép fia 2014.06.16. 14:18:23

Úristen, 20 éve nem láttam ilyet! Nekünk is volt vadkacsára lövős és a tojáselkapós.

Gorbacsov homlokán a májfolt 2014.06.16. 16:06:55

Ezen az oldalon még onlájnban játszani is lehet a régi Nintendo Game & Watch játékokkal:

www.handheld.remakes.org/online.php

Gyingizik 2014.06.16. 16:08:11

@kleinv: Profi vagy. Izgatottan várom a cikket.

Grgabácsi 2014.06.16. 18:03:35

És a Nu págágyís hol marad? :)

kleinv 2014.06.16. 20:00:42

@Grgabácsi: Olyan még nincsen egyelőre. De az lényegében ugyanolyan, mint a Mickey Egeres.

trollsalab 2014.06.16. 21:51:12

Ezek 85 körüli kvarcjátékok. Akkoriban az áruk elég borsosnak számított a 100 rubeles átlagjövedelemhez képest.
www.roiw.org/1993/23.pdf

Egy általános iskolai osztálytársamnak a klasszikus Ну, погоди verzió volt meg az orosz édesanyja révén.

AOS 2014.06.16. 22:01:11

És még van egy-két электроника játék. Én szeret(t)em a hokisat, a halfogós macskásat ( ну погоди! klón). És volt egy F1 szerű autóversenyzős is: )
süti beállítások módosítása